Tanácsok függönyözés esetére

Nos, akkor nézzük, hogy milyen méretekhez is kell igazodnunk, ha függönyt vásárolunk otthonunkba és nem szeretnénk utólagos meglepetéseket. Egy esztétikus függöny ugyanis amellett, hogy eltakarja a kíváncsi szemek elől a belső teret és árnyékol, fontos lakberendezési erővel is bír, de csak akkor, ha megfelelőek és igényesek a rajta lévő ráncok. Sokan esnek abba a hibába, hogy mikor a függöny szélességéről van szó, akkor a takarni kívánt üvegfelület szélességéből indulnak ki. Ez hiba, hiszen a függöny nem az ablakhoz, hanem a karnishoz van illesztve, így annak a méretéhez kell igazodni. A karnisok pedig akár 20-30 centiméterrel is túl lóghatnak az ablakon.

Szóval ha a karnis szélessége megvan, akkor elkezdhetjük kiszámolni, hogy milyen széles függönyre lesz szükségünk, hogy szép és esztétikus ráncokat kapjunk. Ennek a hossznak, mármint a karnis hosszának, alapesetben a dupláját vagy még szebb hatás esetén a tripláját kell venni a fényáteresztő függönyök esetében, míg az egyszerű táblafüggönyöknél, mivel ott ugye nincsenek ráncok, elég a szélességet 1,2-el megszorozni. Sötétítőfüggöny esetében ez a szorzó általában 1,5-2-szeres. Ha dekor függönyöket szeretnénk az ablakra, amik tényleg csak dekorálásra szolgálnának és nem szándékozzuk őket húzogatni, hanem csak esztétikusan össze vannak szalagozva az ablak két végénél, akkor ezekből bőven elég 1,5-1,5 méter széles darab mind két oldalra. Ha a szélességgel megvagyunk, akkor jöhet a hossz. Ha előre megvásárolt anyagból varratnánk függönyünket, akkor a hosszúságon mindig kell egy fél méter ráhagyás, mert a szabásnál körülbelül ennyi esik le. Ne de meddig is érjen a függöny. Őszintén megvallva szerintem az a legszebb, mikor a függöny a földig ér, vagyis a padló és a függöny alja között csak 2-3 cm van.

Ennél persze lehet hosszabb és kicsit meg is ültetjük a függönyt, amivel igazán arisztokratikus hatást érhetünk el. A gond azonban a fűtőtest. A legtöbb otthonban a radiátor vagy konvektor sajnos az ablak alatt helyezkedik el és ezt egy függönnyel eltakarni nem a legjobb ötlet, hacsak nem használunk nagyobb méretű fali konzolt, mely által a függöny nem fog beleérni a radiátorba. Nem csak azért mert bizonyos  textil típusok könnyen felmelegedhetnek, a magas műszál tartalmúak pedig meg is olvadhatnak, de télen jelentősen csökkenhet a fűtőtest hatékonysága, ha a függönnyel lefogjuk a hőt (főleg blackout, azaz teljesen fénykizáró függönyök esetében). Ilyen esetekben tehát sajnos ehhez kell igazodnunk a függönyöket tekintve. A legjobb megoldás ilyenkor általában a plafonra szerelt karnis szokott lenni, hogy a sokszor 25-30 cm-es oldalfali konzolok ne görbüljenek lefelé.

Magának a függönynek az ára pedig legnagyobb mértékben az anyagártól függ, de ehhez még hozzá kell számolni a varrást, a behúzószalagot, az ólomzsinórozást (ha kér a vevő), az ólomlapocskákat, a behúzószerkezetet, paszpolozást és sok egyéb opciónális dolgot!

Remélem ezen néhány sorral segíteni tudtam a bizonytalanoknak a függöny méretének megválasztásával kapcsolatban, de ha így sem szeretnének fáradni...tudják...hívhatnak minket is helyszíni felmérésre vagy látogassanak el üzletünkbe, ahol rengeteg vitrázs függöny anyagot, fényáteresztő, sötétítő és blackout függöny anyagot találnak.

Címünk: 1161 Budapest, Csömöri út 130.

Üdv,
a Rőfösbolt csapata